Lectori salutem!
A mai nap folyamán két kép feltöltése mellett egy kicsit
írtam arról is, hogy egy régészeti ásatáson kik is dolgoznak. Ez csupán egy
áttekintő vázlat, de szándékomban áll kifejteni a munkájukat, mind
általánosságban, mind Margatra vonatkoztatva. Így a külső szemlélő betekintést
kaphat egy régészeti ásatás folyamatába, ill. abba is, hogy milyen sokrétű munka folyik a háttérben, nem csak az ún. „kapirgálás”.
Ugyanakkor ma beszereztem egy saját spaklit is! :) Ez a nagy
öröm talán furának tűnhet, de többeknek saját szerszámaik vannak, és utaztatják
egyik ásatásról a másikra. Ez leginkább a spaklira vonatkozik, de egy
régészhallgató ismerősöm mellette még ecsetet és kislapátot is vitt magával.
Mivel ez a dolog nagyon tetszett, és így garantáltan jó szerszámokkal tud az
ember dolgozni, így ma én is benéztem az építők boltjába, és be is vásároltam!
:) Spakli (jó masszív, az a lényeg!), ecset (sűrű), szenes lapát lett a vásárlás vége!
(Hihetetlen, de van, ahol nem használnak szenes lapátot... Sőt! Én Margatban
már „hozzászoktam” a partvishoz a takarításnál, de itthon leginkább cirokseprűt
használnak – kiscsákányt pedig alig-alig… Amit nemrég kiscsákánnyal kb. 30 mp
alatt lebontottam volna, az spaklival beletelt min. fél órába! De kiscsákányt
már csak nem hordok magammal…) Oh, és mindemellett még horolót akarok
beszerezni...
Így jelenleg az alábbi „ásatásos” felszereléssel
rendelkezem: profilfésű (avagy kerületmérő; kerámiarajzoláshoz), ecset,
spakli, lapát. És a kép "róluk" :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése